Blog


Ahol a víz az úr!
2018. július 16., 13:49

Számos ügyfelünk keres meg bennünket a vízelvezetés megoldását keresve.

Részletek

Ahol a víz az úr!

2018. július 16., 13:49

Számos ügyfelünk keres meg bennünket a vízelvezetés megoldását keresve.

Főszabály, amit mi szem előtt tartunk, hogy a víznek nem útját kell állni, hanem együtt kell vele élni. Előbb-utóbb úgy is kiderül, hogy a víz az erősebb és kitartóbb.

Mielőbb csodálatos burkolattal látnánk el az udvarunkat, az egyik legjelentősebb kérdés és feladat, amit meg kell oldani, az nem más, mint a vízelvezetés.

Egyre többször fordul elő, hogy szinte vízfátyolként zúdul ránk az eső, azaz pár perc alatt hatalmas mennyiségű víz keletkezik a vízelvezető árkokban és udvarokon, utcákon. Főleg olyan helyeken kell nagy gondot fordítani a vízelvezetésre, ahol a terület völgyben van. A környező dombokról is oda gyűlik a víz.

Mit lehet tenni?

  • Figyeljünk arra, hogy a ház körüli vízelvezető árkok tiszták legyenek.
  • Már úgy alakítsuk ki az udvarunk térburkolását, olyan lejtésekkel, hogy a hirtelen keletkezett víz az udvarunkból kifele és ne a házunk fele hömpölyögjön.
  • Annak a víznek is legyen irányított elfolyási lehetősége, amit már a vízelvezető árok nem bír el.

Mindezeket pedig csak úgy tudjuk megvalósítani, ha olyan szakemberre bízzuk a térburkolást, aki ezekre a technikai részletekre már a tervezésnál odafigyel és ki is építi.

 

 

 

 


Hozzászólások

one cargo2024. június 11., 17:44

THE ONE CARGO บริการ สั่งของจากจีน สินค้าจีนนำเข้าราคาส่ง สั่งซื้อสินค้าออนไลน์ เว็บฝากสั่งซื้อของจีนที่มีผู้ใช้งานเป็นอันดับต้น ๆ ผ่านระบบเว็บไซต์ของเรา ที่ให้บริการอย่างมืออาชีพ ให้ลูกค้าสั่งของจีนจากเว็บไซต์ E-Commerce ที่ใหญ่ที่สุดในโลก อย่าง Taobao, 1688, Tmall และเว็บไซต์อื่น ๆ โดยบริการของเรานั้น ฝากสั่งง่าย ไม่มีขั้นต่ำ ตอบโจทย์นักช็อปออนไลน์อย่างแท้จริง

f4ghaкуеhj@gmail.com2024. június 11., 14:17
UEFA EURO
f4ghaкуеhj@gmail.com2024. június 11., 14:14
f4ghaкуеhj@gmail.com2024. június 11., 13:01
m.gl.en.en.k.o.t.p.ank.sw.im.pul.@gmail.com2024. június 11., 08:56
wild west gold slot
cowans_surita80@madu58.funny3delements.com 2024. június 11., 08:53
https://mfc-sosnovskoe.ru
mgl.ene.n.kotp.a.n.k.swi.mp.ul.@gmail.com2024. június 11., 02:38
www.russa24-diploms-srednee.com/
m.gl.en.enkotp.a.nks.wim.pul.@gmail.com2024. június 11., 00:09
купить справку
iv8ho@shilingan.store2024. június 10., 23:57
Unlocking Speedy Spirits: Discover the Fastest Ways to Get Your Booze Delivered - https://alcohol-delivery-service-toronto.netlify.app
c2veo@shilingan.store2024. június 10., 22:01
24/7 Alcohol Delivery Toronto - 24/7 Alcohol Delivery Toronto - 24-7-alcohol-delivery-toronto.wikidot.com
o7tuy@shilingan.store2024. június 10., 20:02
Unlocking Speedy Spirits: Discover the Fastest Ways to Get Your Booze Delivered - alcohol-delivery-service-toronto.netlify.app
mg.le.n.e.nko.t.pa.nks.wi.m.pul.@gmail.com2024. június 10., 19:28
купить справку о болезни
Agen3032024. június 10., 18:13

Agen303 is the best online gaming site in Asia with the largest player population that always delivers sensational wins

xnss6@shilingan.store2024. június 10., 18:05
Always There When You Need It: Reliable Assistance at Every Turn - toronto-after-hours-delivery-alcohol.netlify.app
mg.l.e.n.en.ko.tp.an.k.swi.mpu.l.@gmail.com2024. június 10., 16:58
https://russa24-diploms-srednee.com/
llnx8@shilingan.store2024. június 10., 16:11
Enjoy a Stress-Free Night Out: Tips and Tricks for Hassle-Free Fun - https://after-hour-alcohol-delivery-toronto.netlify.app
m.gl.enenkotp.a.n.ks.w.im.p.u.l.@gmail.com2024. június 10., 15:49
купить медицинскую справку
q7nhl@shilingan.store2024. június 10., 14:15
Best Alcohol Delivery Toronto - best-alcohol-delivery-toronto.blogspot.com
Sue2024. június 10., 12:31
zizporno.cc
5lwo1@shilingan.store2024. június 10., 12:20
Enjoy a Stress-Free Night Out: Tips and Tricks for Hassle-Free Fun - https://after-hour-alcohol-delivery-toronto.netlify.app
m0h6y@shilingan.store2024. június 10., 10:20
Enjoy the Convenience of Late-Night Alcohol Delivery Services: How They Can Enhance Your Experience - https://late-night-alcohol-delivery-toronto.netlify.app
wauford_melone27@bradd97.lumbermilltricks.com 2024. június 10., 10:20
онлайн казино с депозитом https://remvend-cafe.ru/apparati/bonus-za-perviy-depozit.html
o3c32@shilingan.store2024. június 10., 08:15
Toronto After Hours Alcohol Delivery – The Ultimate Guide to Catering to Your Drinking Needs 24/7 - https://deliverytorontoafterhoursalcohol.wordpress.com
4rawy@shilingan.store2024. június 10., 06:12
24 Hour Alcohol Delivery Toronto - 24 Hour Alcohol Delivery Toronto - http://24-hour-alco-delivery-toronto.wikidot.com
««  «  11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21  »  »»
342 oldal, 8191 összesen, 361-384


Hozzászólok


* A kiemelt mezők kitöltése kötelező!

!
!






Vissza az előző oldalra!
Lolotérkő - Szekér Lóránt - Magyar