Blog


Ahol a víz az úr!
2018. július 16., 13:49

Számos ügyfelünk keres meg bennünket a vízelvezetés megoldását keresve.

Részletek

Ahol a víz az úr!

2018. július 16., 13:49

Számos ügyfelünk keres meg bennünket a vízelvezetés megoldását keresve.

Főszabály, amit mi szem előtt tartunk, hogy a víznek nem útját kell állni, hanem együtt kell vele élni. Előbb-utóbb úgy is kiderül, hogy a víz az erősebb és kitartóbb.

Mielőbb csodálatos burkolattal látnánk el az udvarunkat, az egyik legjelentősebb kérdés és feladat, amit meg kell oldani, az nem más, mint a vízelvezetés.

Egyre többször fordul elő, hogy szinte vízfátyolként zúdul ránk az eső, azaz pár perc alatt hatalmas mennyiségű víz keletkezik a vízelvezető árkokban és udvarokon, utcákon. Főleg olyan helyeken kell nagy gondot fordítani a vízelvezetésre, ahol a terület völgyben van. A környező dombokról is oda gyűlik a víz.

Mit lehet tenni?

  • Figyeljünk arra, hogy a ház körüli vízelvezető árkok tiszták legyenek.
  • Már úgy alakítsuk ki az udvarunk térburkolását, olyan lejtésekkel, hogy a hirtelen keletkezett víz az udvarunkból kifele és ne a házunk fele hömpölyögjön.
  • Annak a víznek is legyen irányított elfolyási lehetősége, amit már a vízelvezető árok nem bír el.

Mindezeket pedig csak úgy tudjuk megvalósítani, ha olyan szakemberre bízzuk a térburkolást, aki ezekre a technikai részletekre már a tervezésnál odafigyel és ki is építi.

 

 

 

 


Hozzászólások

Vincent2023. június 12., 21:27
lordfilm фильмы
zaymone@whowasable.store2023. június 12., 20:14
взЯть займы онлайн без отказа в москве: удобный и быстрый способ взять деньги в долг. В России МФО выдают микрозаймы частным лицам, в том числе клиентам с отрицательной КИ и просрочками. В РФ можно получить микрокредит онлайн на карту, электронный кошелек или наличными. Для получения микрокредита необходимо заполнить заявку и отправить документы, которые потребует МФК РФ. Кредитный рейтинг и плохая КИ могут повлиять на процентную ставку и одобрение получить микрозайм сразу. Можно получить быстрый заём до 50 000 рублей, а также взять быстрый микрозайм наличными. В текущем мире, когда время играет огромную роль, займы онлайн стали одним из самых распространенных способов получения финансовой поддержки. Возможность оформить микрокредит на карту моментально и без отказа, а также оформить микрозаймы наличными, привлекает всё больше людей. Микрофинансовые организации предлагают большой выбор микрозаймов, включая срочные займы на карту, микрозаймы онлайн и микрокредиты наличными. Одним из главных преимуществ этих услуг является возможность получить кредит без отказа на карту в России в 2023 году, что становится незаменимым для людей с плохой кредитной историей. Среди прочих услуг микрофинансовых организаций можно выделить микрозаймы без процентов на карту немедленно в первый раз, что позволяет сэкономить на процентах и вернуть только ту сумму, которую вы взяли.
447@5.twowebmail.top2023. június 12., 18:31
what does ashwagandha do for men
Alva2023. június 12., 14:25
lordfilm фильмы
Cortez2023. június 12., 04:14
when will generic cialis be available cialis 20mg buy online buy generic cialis online safely order cialis online safe cialis online lloyds pharmacy
m.gl.e.n.e.nk.otpa.nk.swimpu.l.@gmail.com2023. június 12., 03:21
Отзывы об игре Speed and Cash
mgl.en.enk.o.tpa.n.k.s.wi.mp.u.l.@gmail.com2023. június 11., 20:12
вывод из алкогольного запоя https://vivod-iz-zapoev.ru/
m.g.l.e.n.e.nk.ot.pank.s.wim.p.u.l.@gmail.com2023. június 11., 14:37
нарколог вывод из запоя https://vivod-iz-zapoev.ru/
keith.y.2.a.r.t.e.r.b.e.r.r.y.r.l.@gmail.com2023. június 11., 07:27
shingles home remedies [url= https://www.jotform.com/231530814421041 ] https://www.jotform.com/231530814421041 [/url] himalayan herbals
486@5.twowebmail.top2023. június 11., 02:51
на сайте
453@5.twowebmail.top2023. június 11., 02:50
rusnod.ru
481@5.twowebmail.top2023. június 11., 02:46
онлайн казино
430@5.twowebmail.top2023. június 11., 02:44
официальный сайт
418@5.twowebmail.top2023. június 11., 02:43
rusnod.ru
493@5.twowebmail.top2023. június 11., 02:38
на сайте
422@5.twowebmail.top2023. június 11., 02:37
http://rusnod.ru/
410@5.twowebmail.top2023. június 11., 02:35
http://rusnod.ru/
446@5.twowebmail.top2023. június 11., 02:35
онлайн казино
482@5.twowebmail.top2023. június 11., 02:33
казино
492@5.twowebmail.top2023. június 11., 02:31
казино онлайн
482@5.twowebmail.top2023. június 11., 02:30
http://rusnod.ru/
470@5.twowebmail.top2023. június 11., 02:28
официальный сайт
478@5.twowebmail.top2023. június 11., 02:27
официальный сайт
480@5.twowebmail.top2023. június 11., 02:27
онлайн казино
««  «  483 484 485 486 487 488 489 490 491 492 493  »  »»
630 oldal, 15110 összesen, 11689-11712


Hozzászólok


* A kiemelt mezők kitöltése kötelező!

!
!






Vissza az előző oldalra!
Lolotérkő - Szekér Lóránt - Magyar