Blog


Ahol a víz az úr!
2018. július 16., 13:49

Számos ügyfelünk keres meg bennünket a vízelvezetés megoldását keresve.

Részletek

Ahol a víz az úr!

2018. július 16., 13:49

Számos ügyfelünk keres meg bennünket a vízelvezetés megoldását keresve.

Főszabály, amit mi szem előtt tartunk, hogy a víznek nem útját kell állni, hanem együtt kell vele élni. Előbb-utóbb úgy is kiderül, hogy a víz az erősebb és kitartóbb.

Mielőbb csodálatos burkolattal látnánk el az udvarunkat, az egyik legjelentősebb kérdés és feladat, amit meg kell oldani, az nem más, mint a vízelvezetés.

Egyre többször fordul elő, hogy szinte vízfátyolként zúdul ránk az eső, azaz pár perc alatt hatalmas mennyiségű víz keletkezik a vízelvezető árkokban és udvarokon, utcákon. Főleg olyan helyeken kell nagy gondot fordítani a vízelvezetésre, ahol a terület völgyben van. A környező dombokról is oda gyűlik a víz.

Mit lehet tenni?

  • Figyeljünk arra, hogy a ház körüli vízelvezető árkok tiszták legyenek.
  • Már úgy alakítsuk ki az udvarunk térburkolását, olyan lejtésekkel, hogy a hirtelen keletkezett víz az udvarunkból kifele és ne a házunk fele hömpölyögjön.
  • Annak a víznek is legyen irányított elfolyási lehetősége, amit már a vízelvezető árok nem bír el.

Mindezeket pedig csak úgy tudjuk megvalósítani, ha olyan szakemberre bízzuk a térburkolást, aki ezekre a technikai részletekre már a tervezésnál odafigyel és ki is építi.

 

 

 

 


Hozzászólások

Azucena2023. október 07., 17:52
PornTube
user206698@topsite.space2023. október 07., 16:57
Найдите подходящие мешки для мусора 160 литров пакеты для мусора 160 л мешки для мусора 160л.
user206698@topsite.space2023. október 07., 16:56
Найдите подходящие мешки для мусора 160 литров пакеты для мусора 160 л мешки для мусора 160л.
user206698@topsite.space2023. október 07., 16:56
Найдите подходящие мешки для мусора 160 литров пакеты для мусора 160 л мешки для мусора 160л.
user206698@topsite.space2023. október 07., 16:55
Найдите подходящие мешки для мусора 160 литров пакеты для мусора 160 л мешки для мусора 160л.
user206698@topsite.space2023. október 07., 16:55
Найдите подходящие мешки для мусора 160 литров пакеты для мусора 160 л мешки для мусора 160л.
vewapmdhlKi@44444.store2023. október 07., 11:58
Упростите управление бизнесом с 1C УНФ 1с управление нашей фирмой онлайн https://www.426clouds.ru/.
mgl.e.ne.nk.ot.p.ank.swimpu.l.@gmail.com2023. október 07., 11:26
временная регистрация в квартире https://registracia-v-msk.ru/
YC2023. október 07., 04:40
Hello there I am so thrilled I found your blog, I really found you by error, while I was looking on Askjeeve for something else, Nonetheless I am here now and would just like to say thanks for a incredible post and a all round thrilling blog (I also love the theme/design), I don't have time to look over it all at the moment but I have saved it and also added your RSS feeds, so when I have time I will be back to read more, Please do keep up the awesome work.
MD2023. október 07., 02:03
Hi there, just wanted to tell you, I enjoyed this article. It was helpful. Keep on posting!
Lashonda2023. október 06., 20:50
PornTube
mg.lenenk.o.tp.a.nks.w.impul.@gmail.com2023. október 06., 14:55
временная прописка в москве https://registracia-v-moskve.ru/
m.g.l.e.nen.k.o.tpank.sw.im.pul.@gmail.com2023. október 06., 12:46
весь футбол онлайн
LK2023. október 06., 07:33
After I initially left a comment I appear to have clicked on the -Notify me when new comments are added- checkbox and from now on each time a comment is added I recieve four emails with the exact same comment. There has to be an easy method you are able to remove me from that service? Thank you!
tbaplkgdzSi@age10.store2023. október 06., 02:29
Широкий выбор быстровозводимых зданий для бизнеса строительство складов под ключ bystrovozvodimye-zdaniya-krasnoyarsk1.ru.
lsdnhpwzyKt@server13.store2023. október 06., 01:54
Риобет казино - лучшее мобильное казино riobet официальный сайт https://riobetcasino.ru/.
mgl.e.ne.nkotp.a.n.ks.wimpu.l.@gmail.com2023. október 06., 00:00
ковры иранский шелк
m.g.l.ene.n.k.ot.p.an.ksw.im.pu.l.@gmail.com2023. október 05., 18:48
hd футбол онлайн смотреть
harley@president.institute2023. október 05., 18:47
301 Moved Permanently [url=https://www.sunilkeshari.com/wp-content/uploads/2023/03/sunil-kesari-scaled.jpg]More info...[/url]
m.gle.ne.nko.t.pa.nks.wi.mpu.l.@gmail.com2023. október 05., 17:36
временная прописка петербург https://registracia-vremennaya-spb.ru/
mgle.n.e.n.kot.pank.swi.m.p.ul.@gmail.com2023. október 05., 14:18
http://freefoolballtips.ru/
lypkkppflor@server13.store2023. október 05., 05:03
Услуги ветеринарной клиники: от диагностики до лечения на дому узи собаки цена https://www.veterinary-clinic-moscow2.ru.
user206688@topsite.space2023. október 04., 20:27
Недорогие мешки для мусора 30 литров мешки для мусора 30 литров мешки для мусора 30л.
user206688@topsite.space2023. október 04., 20:25
Недорогие мешки для мусора 30 литров мешки для мусора 30 литров мешки для мусора 30л.
««  «  76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86  »  »»
293 oldal, 7018 összesen, 1921-1944


Hozzászólok


* A kiemelt mezők kitöltése kötelező!

!
!






Vissza az előző oldalra!
Lolotérkő - Szekér Lóránt - Magyar