Blog


Ahol a víz az úr!
2018. július 16., 13:49

Számos ügyfelünk keres meg bennünket a vízelvezetés megoldását keresve.

Részletek

Ahol a víz az úr!

2018. július 16., 13:49

Számos ügyfelünk keres meg bennünket a vízelvezetés megoldását keresve.

Főszabály, amit mi szem előtt tartunk, hogy a víznek nem útját kell állni, hanem együtt kell vele élni. Előbb-utóbb úgy is kiderül, hogy a víz az erősebb és kitartóbb.

Mielőbb csodálatos burkolattal látnánk el az udvarunkat, az egyik legjelentősebb kérdés és feladat, amit meg kell oldani, az nem más, mint a vízelvezetés.

Egyre többször fordul elő, hogy szinte vízfátyolként zúdul ránk az eső, azaz pár perc alatt hatalmas mennyiségű víz keletkezik a vízelvezető árkokban és udvarokon, utcákon. Főleg olyan helyeken kell nagy gondot fordítani a vízelvezetésre, ahol a terület völgyben van. A környező dombokról is oda gyűlik a víz.

Mit lehet tenni?

  • Figyeljünk arra, hogy a ház körüli vízelvezető árkok tiszták legyenek.
  • Már úgy alakítsuk ki az udvarunk térburkolását, olyan lejtésekkel, hogy a hirtelen keletkezett víz az udvarunkból kifele és ne a házunk fele hömpölyögjön.
  • Annak a víznek is legyen irányított elfolyási lehetősége, amit már a vízelvezető árok nem bír el.

Mindezeket pedig csak úgy tudjuk megvalósítani, ha olyan szakemberre bízzuk a térburkolást, aki ezekre a technikai részletekre már a tervezésnál odafigyel és ki is építi.

 

 

 

 


Hozzászólások

1oo68@shilingan.store2024. május 14., 19:01
Good Car Accident Lawyers - https://good-car-accident-lawyers.blogspot.com
m.gl.e.ne.nk.otp.a.n.ks.w.i.mpul.@gmail.com2024. május 14., 18:38
https://zamkiexpress.ru/
b.radt.hem.aste.r777.@gmail.com2024. május 14., 18:05
Boosting highland deck spaces with the integration of greenery through flowerpots introduces a peaceful touch of nature to alpine living. Engaging in discussions that delve into the diverse types of plants thriving in alpine environments, exploring suitable flowerpot options, and considering design factors serves as an inspiring guide for discussion board users looking to enrich their outdoor spaces with vibrant greenery. By sharing individual anecdotes with flowerpots for decks and offering maintenance tips, the group fosters a dynamic dialogue centered around creating inviting and lush highland deck areas. Delving into the specifics of plant varieties that prosper in highland conditions becomes a crucial aspect of this dialogue, shedding light on the distinctive characteristics that make them well-suited to highland environments. Exploring numerous planter options opens avenues for creativity, allowing people to align their choices with the overall design aesthetics of their highland decks. Conversations on design factors, encompassing factors such as layout and placement, provide helpful insights for creating visually exciting and cohesive deck landscapes. The collaborative exchange of personal experiences with deck planters becomes a source of creative inspiration, offering practical insights into the challenges and successes of nurturing greenery in highland settings. Care suggestions shared within the community contribute to a shared understanding of how to ensure the durability and health of alpine deck landscapes. Through this dialogue, discussion board users embark on a journey of transforming their outdoor spaces into inviting hideaways that easily blend the aesthetic of nature with the new beauty of alpine living. [URL=https://fortcollinsdecks.com/our-process/]Fort Collins pergola installation[/url]
hnq4y@shilingan.store2024. május 14., 17:34
Car Injury Lawyers Near Me - car-injury-lawyers-near-me.blogspot.com
dkmz4@shilingan.store2024. május 14., 16:24
Car Accident Lawyer Toronto - Car Accident Lawyer Toronto - http://toronto-car-accident-lawyer.wikidot.com
mg.le.nen.k.o.t.p.anks.w.im.pul.@gmail.com2024. május 14., 16:04
Отправляйтесь в увлекательное путешествие по Калининграду с нами! Наши экскурсии позволят вам познакомиться с самыми знаковыми местами города и области по приемлемым ценам. https://mykaliningradgid.ru/
m.glene.nko.tp.anksw.im.pul.@gmail.com2024. május 14., 14:22
https://zamkiexpress.ru/
gaddb@shilingan.store2024. május 14., 13:59
Good Car Accident Lawyers - Good Car Accident Lawyers - http://good-car-accident-lawyers.wikidot.com
tyydt@shilingan.store2024. május 14., 12:50
Unlocking Insights into Your Legal Requirements - toronto-car-accident-attorney.netlify.app
m.g.l.en.e.n.k.o.t.pa.nksw.i.mpu.l.@gmail.com2024. május 14., 12:42
Насладитесь полным погружением в историю и культуру Калининграда в нашей обзорной экскурсии. От архитектурных шедевров до уникальных местных традиций, каждый момент этого путешествия наполнен новыми открытиями и впечатлениями. https://mykaliningradgid.ru/
wps47@shilingan.store2024. május 14., 11:34
Toronto Car Accident Lawyers - https://toronto-car-accident-lawyers.blogspot.com
n8w2q@shilingan.store2024. május 14., 10:22
Unlocking Maximum Compensation for Damages: Strategies and Tips - https://toronto-car-accident-lawyers.netlify.app
abuv2@shilingan.store2024. május 14., 09:01
Car Accident Lawyers Near Me – Ideal Car Accident Lawyer - https://caraccidentlawyersnearme.wordpress.com
79i92@shilingan.store2024. május 14., 07:40
Unlocking the Power of Legal Awards and Recognitions: A Comprehensive Research Guide - https://car-accident-lawyer-best.netlify.app
6izq6@shilingan.store2024. május 14., 06:11
Car Accident Lawyers GTA - https://car-accident-lawyers-gta.blogspot.com
skco6@shilingan.store2024. május 14., 04:42
Unlocking Insights into Your Legal Requirements - toronto-car-accident-attorney.netlify.app
rosjm@shilingan.store2024. május 14., 03:17
Ontario Car Accident Lawyers - https://ontario-car-accident-lawyers.blogspot.com
myf6r@shilingan.store2024. május 14., 02:01
Car Accident Lawyers GTA - https://car-accident-lawyers-gta.blogspot.com
glp9a@shilingan.store2024. május 14., 00:43
Discover Ontario's Premier Car Accident Legal Firm: Unveiling Hallmarks and Expertise - car-accident-law-firm-ontario.netlify.app
a1wu7@shilingan.store2024. május 13., 23:25
Unlocking Success: Evaluating Their Track Record in Comparable Cases - https://good-car-accident-lawyers.netlify.app
UFAAUTO7892024. május 13., 22:59

เว็บออนไลน์ 789 เว็บแทงบอลราคาดี มีคู่บอลเปิดให้แทงมากที่สุด บาคาร่า อันดับ1 ศูนย์รวมเกมพนันทุกเกม สมัครง่าย ไม่มีขั้นต่ำ

a77mt@shilingan.store2024. május 13., 22:13
Toronto Car Accident Lawyers - Toronto Car Accident Lawyers - http://toronto-car-accident-lawyers.wikidot.com
bqjsz@shilingan.store2024. május 13., 20:51
Car Accident Lawyers GTA - car-accident-lawyers-gta.blogspot.com
Winifred2024. május 13., 20:40
Woman HERE >>>Loysville single parent dating site <<>>https://epfj.short.gy/50eLLp <<
««  «  3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13  »  »»
313 oldal, 7506 összesen, 169-192


Hozzászólok


* A kiemelt mezők kitöltése kötelező!

!
!






Vissza az előző oldalra!
Lolotérkő - Szekér Lóránt - Magyar